A harcművészet és az önvédelem véresen komoly dolog, de az edzéseken helye van a humornak és a vidámságnak. És a színészeknek nem kell messzire menniük, hogy egy kis játékosságra tegyenek szert, hiszen a fél életük játék...
Bordás, Kende és Juli, azaz Stohl, Juhász és Kéri ebben a rövid interjúban arról mesélnek, mekkora nehézséget jelentett nekik a Krav Maga önvédelmi rendszer alapjainak az elsajátítása, hogyan tudták a tanultakat alkalmazni a forgatáson, és az is felmerül, mihez kezdenének, ha az életben hirtelen szükség lenne az itt tanultak alkalmazására.
A sorozatban a szereplők által használt Krav Maga technikák elsajátítása nem is volt olyan egyszerű feladat.
Reméljük, színészeinknek soha nem kell élesben is kipróbálniuk az itt összeszedett önvédelmi ismereteket...
A Tűzvonalban stábjának egy alapfokú önvédelmi kiképzésben is részt kellett vennie, melynek során tapasztalt Krav Maga oktatóktól leshették el a harcmodort. Ez a rövidfilm betekintést enged az edzésekbe...
A bennfenteseknek, a fegyveres testületeknél dolgozóknak és a küzdősportok űzőinek valószínűleg nem újdonság, mit takar a Krav Maga kifejezés. A Tűzvonalban színészei azonban csak a forgatás idején ismerkedtek meg ezzel a magyar gyökerekkel rendelkező önvédelmi és taktikai rendszerrel. A Krav-Maga jelentése közelharc, célja az egyén önvédelmi készségeinek kifejlesztése. Kezdetben katonai harci rendszer volt, és mára bekerült a közelharc oktatásába a magyarországi fegyveres erőknél is. Ebben a rövid videóban azt mutatjuk be, hogyan sajátították el a Különleges Műveleti Csoport tagjai a harmadik évad forgatása során a Krav Maga alapjait.
Tűzvonalban Tiszafüred!
A Tűzvonalban harmadik évadának több epizódjában is Tiszafüred volt a forgatás helyszíne, ahol az epizódok felvétele során külön werkfilm készült. A Tisza-tó menti város minden segítséget megadott a készítőknek, a polgármester és a helyi rendőrkapitányság egyaránt aktívan részt vállalt a produkció létrejöttében. A színészek és a stáb annyira élvezték a forgatást, a gyönyörű időt, a fantasztikus természeti környezetet, hogy többen a családjukat is elhozták; Varjú Kálmán, azaz Otyó szavaival „hozzájárulva a környék idegenforgalmának fellendítéséhez”.
A forgatás során időről időre a csapat is a helyi látványosságok részévé vált, hiszen az arra járó, hajózó vagy csónakázó turisták alaposan megbámulták a Különleges Műveleti Csoport embereit. A produkció tagjainak nagyon jót tett a vidéki kiruccanás, hiszen mindenki örült, hogy kiszabadulhatott az angyalföldi betondzsungelből. Ráadásul itt a forgatás után is együtt maradhattak: együtt vacsoráztak, ettek, söröztek, még inkább csapattá kovácsolódtak. Az egyhetes tiszafüredi vakáció a színészeknek és a stábnak is nagyon bejött; náluk jobban csak a Tűzvonalban-rajongó autogramgyűjtők örülhettek, akik szinte minden szereplő aláírását begyűjthették a helyi termálfürdőben. Ahogy Stohl András, azaz Bordás ezredes megjegyezte: „Remélem, hogy sok csúnya bűnöző akar Tiszafüreden tanyát felütni, és akkor mi majd jól lejövünk, jól elkapjuk a csúnya fiúkat és jól megmentjük Tiszafüredet!”
Ha kíváncsi arra, hogyan készült a Tűzvonalban első évada, nézze meg werkfilmünket!
Bepillantást nyerhet a kulisszák mögé, a kamera mögül nézheti az eseményeket, elpróbálhatja a jeleneteket a főhősökkel. Meghallgathatja, mit gondolnak a szereplők saját karakterükről, hogyan készültek a forgatókönyvíró által kitalált jellemek megformálására és mit jelentett nekik az, hogy „fakabátba” bújtak a forgatás idejére. Az összeállítás nem nélkülözi a humoros elemeket sem, és az is kiderül belőle, hogy még a Tűzvonalban forgatása sem ment teljesen zökkenőmentesen: nem egy jelenetnek bizony többször is nekifutott a stáb. Különös bájt ad az összeállításnak, hogy miközben indul a harmadik évad, a szereplők még az első évad titkait villantják meg előttünk. Érdekes és tanulságos ugyanakkor mindaz, amit megtudhatnak a sorozat képi világának megformálásáról és annak megvalósítását a gyakorlatban is megfigyelhetik.
Klikkelj ide az előfizetéshez
tovább »
Bejelentkezés
e-mail cím:
jelszó:
Keresés
keresendő szó (min. 3 karakter):
Értékelje a sorozatot 3. évad eredmény
Értékelje a sorozatot 1. évad
Értékelje a sorozatot 2. évad