A 3. évaddal folytatódott a Tűzvonalban
Idehaza meglepően jó fogadtatásban volt része a Tűzvonalban című sorozatnak, mely nemhogy a második, de még a harmadik szezonját is megérte, mely a héten indult útnak az m1 műsorán.
Ez azt jelenti, hogy a vasárnap estéről a jóval kompetitívebb péntekire költöztette a csatorna a sorozatot, minek köszönhetően nem két szuperfilmmel kell összecsapnia (ti. a vasárnapi filmek általában premier produkciók), hanem „csak” a New York-i helyszínelőkkel és a TV2 éppen aktuális tévés vagy DVD-filmes produkciójával, most például az Amerikai Pite ötödik részével, mely szinkronizálva még DVD-n sem jelent meg. 

Az időpontváltástól eltekintve (a start 21.10-kor volt) egyébként minden változatlan, továbbra is mindenki Bucija, Stohl András lesz a főhős Bordás szerepében, akit időközben előléptettek. Igaz, történeti síkon annyit módosítottak a készítők, hogy a 20 részes harmadik szezon két nagyobb történetfolyamra fog válni, az egyik nukleáris anyagok csempészésével, a másik emberi szervkereskedelemmel fog foglalkozni. 

A nyitányról lemaradó olvasók az m1 videó tárában nézhetik meg ingyen és bérmentve a részt.

Szekeres Viktor
sg.hu
2009. január 10.


Klikkelj ide az előfizetéshez
tovább »
Bejelentkezés
e-mail cím:
jelszó:
Keresés
keresendő szó (min. 3 karakter):
Értékelje a sorozatot 1. évad eredmény
Értékelje a sorozatot 2. évad eredmény
Értékelje a sorozatot 3. évad eredmény