Hábermann és Pajer

– Szinte mindent rendezett már. Mégis, hogy jut el valaki a gyermekek életéről szóló dokumentumfilmektől a Tűzvonalbanig?

PR Az ember néha a legfurcsább módon gyűjti be az élettapasztalatait. Minden élmény részévé válik a személyiségemnek, szivacsként szívom magamba, és gondolom, ezek aztán megjelennek a munkáimban is. A Tűzvonalban rendezéséhez pedig egy telefonhívás juttatott el: a producer, Hábermann Jenő keresett meg 2007 tavaszán, hogy lenne ez a sorozat, amit a Soós Péterrel közösen rendeznénk. A Jenővel már többször dolgoztam együtt előtte, például a Hídember című filmen, ezért könnyű volt igent mondanom.

– Két rendező, egy koncepció. Könnyű ezt megvalósítani?

PR Még az elején megállapodtuk a keretekben, a stílusban, és azóta is tartjuk hozzá magunkat. Szerintem a néző nem veszi észre, melyik részt ki rendezte. Egyébként meg mostanra már teljes keresztbedolgozás alakult ki, ami azt jelenti, hogy költséghatékonysági és racionalizálási okokból nem epizód-, hanem helyszín- és gócpontorientált a rendezés. Vagyis szinte valamennyi részben ott van mindkettőnk munkája. A munkamenet minden produkciónál más, a Tűzvonalban esetén az idő rövidsége és a pénzszűke miatt ezt választottuk.

Hábermann, Soós és Pajer

– Korábban is rendezett sorozatokat. Mennyiben más a Tűzvonalban?

PR Sok sorozatot forgattam a TV2-nek, az RTL Klubnak és az MTV-nek is. Ilyenek voltak többek közt a Jóban-rosszban, a Rém rendes család vagy a Szeress most. A legfőbb különbség, hogy a Tűzvonalban előkészítése és forgatása sokkal közelebb áll a játékfilmekhez, mert ez vele az alkotók és a készítők szándéka is. Így a rendezése is teljesen más, felkészültséget és tapasztalatot igényel. Ez nem ugyanaz, mint beülni egy stúdióba és ott rendezni.

– Hogyan fog hozzá a munkához? Korábban a producer már elmondta, előfordult, hogy a forgatókönyv a forgatás reggelén változott, ami nyilván nem könnyíti meg a helyzetét…

PR Azért mindig van egy forgatókönyv, amivel el tudok kezdeni dolgozni. Azt először is elolvasom és telefirkálom, néha beleírok a dialógusokba. Majd következik a terepszemle, ha új helyszín került bele, az új szereplőkhöz pedig jön a casting. Szerencsére Soós Petivel nagyjából egyezik a véleményünk, ezért a szereplőválogatás könnyen megy. Aztán kezdődnek a gondok: a színész nem ér rá, a helyszín mégsem megfelelő, nem stimmel a dramaturgia és a többi. Ilyenkor hívjuk a forgatókönyvírót, Fonyódi Tibort, aki rugalmasan kezeli a hasonló helyzeteket. Megbeszéljük, mit kellene változtatni, és már megy is tovább a forgatás. Persze van még más nehézség is, az anyagiak, úgyhogy a gyártásvezetővel való viszony nem mindig konfliktusmentes. Nyilván ő tudja, mekkora a keret, de néha muszáj azt feszegetni. Hiába tervezünk valami nagyot, végső soron a pénz, pontosabban a pénzhiány az úr.

Pajer Róbert

– Ez nem csak a filmkészítésre jellemző.

PR Ilyen a mai magyar valóság. Itt ha meggereblyézzük a földet, azonnal kinő a depresszió. Ez az elnehezültség pedig rajta van a kortárs hazai filmeken is; nem véletlen, hogy a vidám alkotásokat nálunk sosem díjazzák a szemléken, legfeljebb a közönség. 

– A vidám filmekről jut eszembe, igaz, hogy a Tűzvonalban felvételein legendásan jó a hangulat?

PR Abszolút. Remek a stáb, minőségiek a színészek, öröm velük dolgozni. Ez a sorozat krimi, amiben szörnyű rejtélyeket kell megoldani, de mellette zajlik az élet, amelynek igenis része a vidámság, a röhögés, és ez a forgatáson átjön. Néha a jelenetek is spontán alakulnak. Talán a valóságban is igaz, de a forgatókönyv szerint mindenképpen van a bűnözőkben egy nagy adag cinizmus. Ebből könnyű kihozni groteszk helyzeteket: ha valakinek az orrát befogják egy satuba, az biztos mindent bevallana, de ha ugyanezt kívülről nézné, maga is röhögne rajta.

– A harmadik évaddal együtt összesen 57 rész készült el. Hogy lehet ennyiszer megújulni? Nem válik sablonossá a munka?

PR Mikor reggelente felkeltem, hogy elinduljak a Tűzvonalban forgatására, nem azt éreztem, hogy munkába megyek. Hanem hogy találkozom a Bucival, a többiekkel, akikkel egy közös, jó mozit akarunk csinálni. Minden epizód más, így nem tudott unalmassá válni a forgatás, buli maradt az utolsó pillanatig. Ha egy jeleneten nem kell gondolkodni, az tényleg gyanús, de itt ilyen nem volt. Minden egyes jelenet új kihívást hozott, vagyis a rendezés nem tudott mechanikussá válni. A stáb is szereti csinálni, senki nem panaszkodott a 12–14 órás munkanapért, nem arról szólt a nap, hogy úristen, mikor lesz már vége, mikor mehetünk haza.

Blaskó, Oláh, B.Marton, Pajer

– Sikeresnek tartja a Tűzvonalbant?

PR A szakma és a közönség visszajelzése is egyértelműen azt mutatja, hogy szeretik a sorozatot. Márpedig ez az igazi siker, ráadásul minimális marketing mellett. Ha megfelelő píárt kapna, a nézettsége is megsokszorozódna. A kereskedelmi tévék jól mutatják, hogy a reklám tényleg mindent és mindenkit sikeressé tehet, elég hozzá, hogy a csapból is folyassuk. A Tűzvonalban viszont lassan két éve e nélkül is sikeres, de hogy lesz-e negyedik évad, azt nem tudom, mert ez nálunk igazából nem jelent semmit.

– Azt tudja, mi az ön kortalanságának a titka?

PR Ahogy a színész nem dolgozni megy a munkahelyére, hanem játszani a színházba, úgy a rendező is játszani indul, amikor rendezni, forgatni megy. Az apró darabokból összerakom a filmet, mintha puzzle-oznék. Vagyis egész nap játszom, és ez megfiatalít…


Bogdán Richárd
www.tuzvonalban.com
2009.02.24.