Június végére befejeződik a forgatás
Ha most már tényleg minden a tervek szerint halad, és nem mossa el az eső a forgatást, akkor június 30-án befejeződnek a Tűzvonalban negyedik évadának felvételei. A Pajer Róbert – B. Marton Frigyes rendező-operatőr párost júniusban a Soós Péter – Vajda Péter páros váltotta, miközben a már leforgatott jelenetek és epizódok utómunkálatai javában zajlanak.
Stohlnak mennie kell

A negyedik évad forgatása során nem kis nehézségekkel kellett az alkotóknak megküzdeniük: Stohl András kiválása és az időjárás viszontagságai mindenkit megviseltek.


Bordás ezredes, azaz Stohl András május végéig dolgozott a csapattal, addigra fejeződtek be az első hat epizód azon jeleneteinek forgatásai, amelyekben még ő szerepel, júniusban azonban már nem vett részt a munkában. Utolsó forgatási napján megható jelenetekre került sor: a színészek és a stáb tagjai is megkönnyezték Buci távozását, aki szintén a könnyeivel küszködött. Meglepetést is készítettek a számára: búcsúajándékként megkapta az addig használt „csapót” emlékbe.


A tizenkét epizód felvételei során persze nemcsak szomorú események történtek; a Tűzvonalban híres a jó hangulatú forgatásokról, a rengeteg röhögésről, ami a munkát kíséri. Különösen sok komikus jelenetnek lehettek a stáb tagjai a tanúi akkor, amikor a színészek a kommandós kiképzőpályán mentek végig. Néha bizony csak a vágóasztal mentette meg a jelenetet…


A forgatáson és Stohl András búcsúztatóján készült felvételeket folyamatosan töltjük fel a képgalériákba, érdemes tehát rendszeresen visszatérni a honlapra.

Klikkelj ide az előfizetéshez
tovább »
Bejelentkezés
e-mail cím:
jelszó:
Keresés
keresendő szó (min. 3 karakter):
Értékelje a sorozatot 1. évad eredmény
Értékelje a sorozatot 2. évad eredmény
Értékelje a sorozatot 3. évad eredmény