– Ki és mikor kereste meg, hogy vállalja el a Tűzvonalban operatőri munkáit?
BMF Még 2007 elején keresett meg a producer, Hábermann Jenő, hogy legyek én a sorozat operatőre. Érdekes feladat volt, hiszen a két rendezővel, Soós Péterrel és Pajer Róberttal külön-külön ugyan már dolgoztunk együtt, de hármunknak még nem volt közös munkánk. Most mégis együtt kellett megálmodnunk, milyen legyen a Tűzvonalban képi világa.
– A Tűzvonalban vizuális elemeinek a kitalálása átlagos feladatot, vagy komolyabb kihívást jelentett?
BMF Mindenképpen erős kihívás volt, hiszen az már a legelején nyilvánvalóvá vált, hogy az anyagi keretek korlátozottak. Mégis, mindkét rendezővel teljesen egyetértettünk abban, hogy legyen a kitűzött cél a hazai sorozatok képi világának teljes megújítása. Ennek része például, hogy minden jelenetet két kamerával veszünk fel, az egyik egy tágabb plánban, a másik közeli, szűk plánban rögzíti a jeleneteket. Ez a vágást nagyon nagy mértékben segíti. És mindent kézből filmezünk, nincs fix kameraállás, ezért soha nincs nyugalmi állapotban a képsík. Így viszont sokkal érzékenyebb; minden részletre rámozdul – legyen az egy használati tárgy, vagy éppen egy fegyver, a kameramozgás követi.
– A jelenetek megvilágítása is elég szokatlan…
BMF Igen, a megszokotthoz képest más típusú, úgynevezett effektes világítást alkalmaztunk. Nem törekszünk a kidolgozott fényviszonyokra, hanem egy kicsit „home video’ jellegű a megvilágítás. Ez most egyre inkább teret hódít, főleg az Egyesült Államokban, még nagyjátékfilmeknél is alkalmazzák mint módszert. Bátrabban felvállalja a fényirányt, kevesebb derítést használ, azaz a kép karakteresebb és több benne a sötét.
– A Tűzvonalban bővelkedik akciójelenetekben. Ehhez más felvételi technikát használnak?
BMF Nem, ugyanazt az eljárást alkalmazzuk, mindent két kamera vesz. Talán azzal a különbséggel, hogy az akciójeleneteket a hazai filmes átlagnál jóval többször vesszük fel, mindig több irányból, és ez a vágásnál nagy előny, hiszen bőséges kép- és snittgazdagságot eredményez. Többek közt ez teszi lehetővé az osztott képmező használatát, az egyidejűség változatos bemutatását.
– Csaknem negyvenévnyi tapasztalattal a Tűzvonalban epizódjainak leforgatása nehéz volt?
BMF Azt kell mondjam, igencsak nehéz volt. Nagyon rövid idő alatt kellet létrehoznunk egy nagyon igényes filmsorozatot. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából, de szerencsére teljesen jó a viszony és az együttműködés. Már csaknem 300 forgatási napon vagyunk túl, ennyi idő alatt összekovácsolódik a társaság és mindenki rááll arra a feszített tempóra, amivel a Tűzvonalban készül. Ha megvan a lendület, könnyen megy a közös „muzsikálás”.
– Három évad és öt sztori leforgatása alatt formálódott a képi világ? Történt radikális változtatás a kezdetekhez képest?
BMF Azt gondolom, évadról évadra finomodott, de radikális változás nem történt, és nem is tervezek ilyet. Bár kétségkívül az egyik legnagyobb kihívás, miként oldjuk meg, hogy ne váljon unalmassá a képi világ. A legjobb megoldás, ha már a forgatókönyvbe beépülnek a képi elképzelések. Több helyszínt kell használni, tökéletesíthető a kameramozgás, a smink, a világítás, és így kevés pénzből is egyre jobbat lehet kihozni.
– Minden jelenetet két kamerával vesznek fel, ami operatőri teammunkát feltételez…
BMF Szerencsére Vajda Péter kollégám kitűnő alkotótárs. Mi vesszük a széles plánt, míg Markert Károly a második kamerával a közeli képeket, portrékat készíti. Nagyon jó az együttműködés, ami a végeredményen is meglátszik.
– Egyszerre két rendezővel, Soós Péterrel és Pajer Róberttel dolgozik együtt. Ez nem nehezíti meg a munkát?
BMF Annak idején, a Tűzvonalban előkészítése során együtt alakítottuk ki a vizuális alapkoncepciót, amit értelemszerűen mindkét rendező figyelembe vesz a munka során. Mégis, érdekes és ritka, hogy ennyire egy hullámhosszon maradtak, hiszen a nézők teljesen egységesnek látják a sorozat valamennyi epizódját, noha a rendezők rotációs sorrendben rendezik azokat.
– Mit gondol, lesz folytatás?
BMF Nagyon remélem, hogy rövidesen elkezdhetjük előkészíteni a negyedik évadot is, és belátható időn belül indulhat a forgatása. Rajtam nem fog múlni…
Bogdán Richárd
2009.01.16.