- Mostanában nem csak a hangját halljuk a különböző sorozatokban, hetenként láthatjuk is a csinos művésznőt, amint rendőrként akciókban vesz részt a Magyar Televízió Tűzvonalban című produkciójában.
- Szeretem a szinkront, sokat tanultam, amíg a más és más nemzetiségű színészeket figyeltem. Arról nem szólva, hogy még fizettek is érte. Azt is mókásnak tartottam, amikor nyilvános helyen találgatták, vajon honnan ismernek. Nem szoktam megvárni, hogy megfejtsék, többnyire csak a hangom ismerős. - mosolyog kópésan a tűzről pattant hölgy.
- A Tűzvonalban című sorozatban nagyszerű kollégákkal dolgozhatom együtt, élvezem a munkát és a szerepet is. Az igazi ismertséget a tévé hozza meg az ember számára, de nekem egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sorozatban láthatnak. Eddig többnyire a gyermekes családok szívébe loptam be magam részben A padlás című zenés darab miatt, részben pedig gyermeklemezemmel. A meselemez valójában egy Föld körüli utazás, s úgy tűnik, valóban tetszik a gyerekeknek, élvezik az előadást.
Kéri Kitty két évvel ezelőtt döntötte el, hogy megáll a saját lábán, szabadúszó lesz.
- Nem szeretek ideológiát gyártani, megvolt a szépsége annak is, hogy a Vígszínház társulatánál lehettem. Csodálatos Shakespeare- és Dosztojevszkij-szerepeket kaptam, de szívesen kipróbálom magam más helyeken is. Egyelőre ez az állapot most nagyon kellemes, de az is előfordulhat, hogy egy idő múlva újra vágyom majd alkotóközösségre.
A művésznő részben gyermekei miatt hozta meg a döntést, mostanában több időt tölthet velük.
- Régen nem is nagyon szültek a színésznők, azután egy gyereket még megkockáztattak, de nem volt jellemző, hogy több gyermeket neveltek. Mára ez megváltozott. Bennem annak idején föl sem merült, hogy a karrierem miatt lemondjak a lányomról.
Dani fia nyolcéves, Flóra hat, már elképzelésük is van jövendő pályájukról: egyikük tengeri biológus szeretne lenni, a másikuk balerina.
- Egyelőre mindkét választásnak van alapja, de sok víz lefolyik még a Dunán, mire realizálják álmaikat. A párommal szeretnénk minél többféle dologgal megismertetni őket, hogy valóságérzékük is fejlődjék. Sokat kirándulunk, játszunk közösen. Számíthatunk a nagyszülőkre is, ami azért fontos, mert tapasztalataim szerint a fiatal szülők egy jó ideig annyira elmerülnek a babázásban, hogy nem marad egymásra idejük. Egy kapcsolat pedig könnyen megkophat. Azt szoktam mondani, nem elég lángot lobbantani, a tüzet meg is kell őrizni.
Dallos Zsuzsa
Fejér Megyei Hírlap